vissza | nyomtatás

Komlóska bemutatkozik

Komlóska 300 lelkes falu. Zemplén Gyöngyszeme,
a vállalkozások és a turisták paradicsoma.

Első írásos említése 1396. Akkor már a falu határában állott Solymos vára, melynek mostani ásatása során több ezer éves leletekre bukkantunk. Rendkívül gazdag természeti kincsekkel megáldott a hegyekkel körülölelt medence. A számos görögkatolikus ünnepet és a ruszin népszokásokat még a mai napig megéljük. Ragaszkodunk a több száz éves hagyományainkhoz.

Komlóskát az 1940-es évek végén felszámolásra ítélték. A lakosság nagy részét 1948-ban kitelepítették. A közösségnek nem lehetett saját vezetése, gazdálkodása, munkahelyei, tilos volt telkeket kialakítani, építkezni. 1990-ben a község visszakapta önrendelkezési jogát, és az óta az összefogásnak köszönhetően dinamikus fejlődésnek indult, mára európai színvonalú faluvá fejlődött. Itt valósítottuk meg az első falusi bölcsődét, van óvoda és iskola, melyek a legkisebbek az országban, de egyben a legszínvonalasabbak közé is tartoznak. Köteles László 1994-től Komlóska polgármestere.


Több országos méretű mozgalmat is kezdeményeztünk. Mindig küzdöttünk a kisfalvak jogaiért. A Kisposta Mozgalomhoz 2003-tól 911 település csatlakozott elértük, hogy elkezdték újranyitni a kispostákat. A Nemzet lelki megújulásáért 2009-ben Nemzeti Zarándoklatot, 2012-ben Engesztelő Zarándoklatot szerveztünk, mely közel 1000 km-en keresztül az egész országot kereszt irányban átölelte, így sok ezer ember összefogásával keresztet vittünk a Parlamentbe. Ma az elfeledett Nagy Magyar „Világ Királynője” Engesztelő Mozgalmat szervezzük újjá.


Komlóskán az Önfenntartó Ökofalu megvalósításának irányába tartunk. Adókedvezményeinkkel stabil gazdasági környezetet alakítottunk ki, megtartottuk és fejlesztettük intézményrendszerünket és infrastruktúránkat. Komlóska a Nemzeti Vidék Stratégia mintatelepülése. A Belügyminisztérium által támogatott Mezőgazdasági Start Munka egyik legsikeresebb programját valósítjuk meg. Egészséges alapvető élelmiszereket termelünk. Állatokat tartunk, melyek hozadéka a tej és tejtermékek. A termékeket a közétkeztetésben hasznosítjuk. A közintézményeket közfoglalkoztatás keretein belül gyűjtött fával fűtjük. A Magyar Piac Szövetkezet Zempléni Mintaprogramját szervezzük. A Zempléni Helyi Termék és Szolgáltatás Klaszter többségi tulajdonosaként helyi termékeket fejlesztünk, kis feldolgozó üzemeket építünk.

Komlóskán harmadik éve időszakosan nincs munkanélküliség. Sőt az Önkormányzat és a fejlesztéseket végző vállalkozások egyaránt a szomszéd településekről is foglalkoztatnak munkavállalókat. Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű térségében megmutatjuk, hogy lehet eredményeket elérni, ha akarjuk, és ha kellő segítséget kapunk hozzá.